Habony Árpád nem garázda. Sokkal inkább egy úriember. Ugye nem perelsz be Árpi!? | Ezek Mennek Mostanában

Habony Árpád nem garázda. Sokkal inkább egy úriember. Ugye nem perelsz be Árpi!?

Mint sokan mások, én is szívesen megírtam, megjelentettem volna véleményemet Habony Árpád hőstettéről. A ma esti hírek után inkább visszafogom magam. Mert:” Feljelentést tett Habony Árpád a Magyar Narancs ellen, amely csütörtöki számában megírta, hogy a miniszterelnöki tanácsadó egy 2006-ra visszanyúló ügyben állt bíróság elé, amely 2011-ben garázdaságot állapított meg, valamint két év próbára bocsátotta Habonyt.”….” Habony ügyvédje szerint a lapoknak nem szabad azt írniuk, hogy Habonyt elítélték volna, és hogy büntetést kapott volna. Busch Béla előirányozza azt is, hogy minden eddig megjelent és a jövőben megjelenő valótlan állítás esetén helyreigazítást kérnek.”

Egy ilyen jellegű helyreigazításnak a Kettős Mérce már eleget is tett.

Megmondom őszintén, nekem erre nincs szükségem. Semmi értelme, mert ugye széllel szembe nem hugyozik az emberfia. Járjak a Handó Tünde által vezényelt „független” magyar bíróságra, egy ilyen végtelenül arrogáns pöcs miatt? Ne adj isten még fizessek büntetést is, mert megsértettem a mélyen tisztelt Habony – Csak Rá Hallgat Orbán-Árpád urat.

habony

 

Mégis mennyi az esélyem, hogy olyan tökös bírót fognék ki, mint az, aki ma felmentette a tábornokokat? Ugye-ugye? Mondjuk, szerintem őt sem fogják mostanában előléptetni.

Egy szó, mint száz, nem írok én semmit arról, hogy van valaki ebben az országban, akinek befolyása az ország ügyeibe hatalmas, mégis viselkedése, megnyilvánulásai sokkal inkább keltik egy arrogáns bugris paraszt benyomását, mint egy felelős beosztású emberét. Inkább összeszorított ajkakkal hallgatok.

De addig is csak annyit tudok mondani: Habony Árpád egy tisztességes, végtelenül udvarias, szeretnivaló úriember, aki csak hasznára válik a hazának.

„Egyebet nem tudok elmondani, kérem, kapcsolja ki……..”

[kép forrása: itt]




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Connect with Facebook