Molnár Csaba, DK frakció. WTF??? | Ezek Mennek Mostanában

Molnár Csaba, DK frakció. WTF???

„A Demokratikus Koalíció (DK) hétfőn megerősítő népszavazást kezdeményezett az aznap elfogadott, de még ki nem hirdetett országgyűlési törvényről – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Molnár Csaba. A DK ügyvezető alelnöke hozzátette: a referendum benyújtásával az a céljuk, hogy a köztársasági elnök feladatkörét az új államfő megválasztásáig ellátó Kövér László házelnök hétfőig ne írhassa alá a jogszabályt, mert akkor a DK megalakíthatja parlamenti frakcióját.”

Miért is, kedves Csaba? Miért ragaszkodnak, foggal, körömmel a frakció alapításért? Azon kívül, hogy anyagilag feltétlen jobban jönnének ki a hátralévő két évben.

Kikből is áll, állna a Demokratikus Koalíció „frakciója”? A tíz képviselő közül hányan jutottak mandátumhoz egyénileg? Zéró, nulla, egyikük sem. Önök bizony mind a tízen a listás helyeknek köszönhetően ülnek ott, ahol most. Mert aki esetleg vette a bátorságot, és egyéniben indult a 2010-es országgyűlési választásokon, az bizony csúnyán leszerepelt.  Igen kedves Csaba, ön és társai az MSZP listáján került be a parlamentbe. És azon a listán csak az szerepelt, hogy MSZP. Jómagam is voltam szavazni, de olyan választási lapot nem láttam, amire az volt írva MSZP-Demokratikus Koalíció.

Tetszik érteni? Nem önt, nem a DK-t, vagy önöket választották meg személyesen országgyűlési képviselőnek, ergo, mit szeretnének még?

Az MSZP-vel való csúfosra sikeredett szakítás után, sokkal inkább illett volna visszaadni a mandátumot, mint azóta is vergődni a frakcióalapításon. Ha a választók annyira bíznának önökben, azt kimutatták volna a választásokon, és egyéni mandátum birtokában, lenne alapjuk arra, hogy ott üljenek az országgyűlésben, még akár a DK színeiben is.

És most egy kicsit jöjjön az „elmúltnyolcév”.  Ha a DK jelenlegi „frakciójából” ,egy emberen kívül (hogy kire gondolok, azt megtartom magamnak) a többiek is úgy végezték volna a dolgukat, amikor még pozícióban voltak, hogy a most regnáló hatalom ne rendelkezzen 2/3-al, vagy ne adj isten nem is nyert volna, és a sz@r nem a mi nyakunkba folyna folyamatosan, akkor megérdemelnék a frakciót, meg talán azt is, hogy ott üljenek.  De kedves Csaba önök ezt elkúrták! Nem kicsit! Nagyon! És akinek köszönhetjük az előbbi szállóigét, az a mai napig is az ön párttársa, főnöke. Örvendetes, hogy most ki akarnak értem és jogaimért állni a parlamentben. Sokkal jobban örültem volna, ha akkor is kiállnak érte, amikor hatalmon voltak.

„„Őszintén megmondom (…), ha a Fidesz trükközik, akkor mi is trükközni fogunk” – jelentette ki a politikus.”

Nem trükközni kell, a trükközésük levét isszuk ma is! Mérettessék meg magukat a 2014-es választásokon! Van még két évük, és van még sok lepusztult lakótelep az országban, az Avason kívül ahová beköltözhetnek.  Úgy hogy elő a bőröndökkel, a trükközést hagyjuk. Abból már elég volt, mindkét oldalról!




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Connect with Facebook